Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Szubjektív séta Varsóban

70 éve, 1944 augusztusában tört ki a varsói felkelés. A három hónapig tartó harcok több százezer áldozatot követeltek, a Honi Hadsereg kapitulációját követően pedig a németek szisztematikusan porig rombolták a várost, mindezt a szovjet csapatok tétlen asszisztálásával, akik ekkorra már elérték a Visztula vonalát. Az eseménysor érthető módon, máig eleven, kitörölhetetlen nyomot hagyott a lengyel nemzeti tudatban, a fővárosról magáról nem is beszélve, amit szó szerint a teljes megsemmisülésből kellett újraéleszteni. Szerkesztőnk, Petneházi Gábor 2012 őszén járt a helyszínen, ekkor írta jegyzetét.

A 2002-ben Cannes-ban nagydíjat nyert Polanski-film számomra (ha lehet ilyet mondani) a legjobb holokauszt- és II. világháborús film, néhány olyan nagyon erős, az emberi kegyetlenséget lényegretörően, keresetlenül bemutató képpel, amelyek élethosszra szólóan beleégtek a memóriámba. Persze abban, hogy a film ennyire hatásos, sok minden közrejátszik: az embertelen pusztítás közepette szinte emberfeletti módon véghezvitt túlélés egyéni történetében eleve adott drámai erő, a több hullámban a föld színével egyenlővé váló város villanásszerű, megrázó snittjeivel és a rendkívül tudatosan adagolt, tragikusan fenséges Chopin-darabok aláfestésével párosulva hozza létre bennem azt a sajátos, keserédes szomorúságot, amely néhány hete Varsó utcáin jártamban is folyamatosan bennem bújkál.

A prospektusok úgy írják, Varsó a főnix-város: történelme során többször elpusztították: 1657-ben a svédek égették fel (II. Rákóczy György segítségével), ezután hihetetlen pompával újjáépítették. 1863-ban hosszú hónapokig sátraztak főutcáján, a Krakowskie Przedmiescie-n az orosz csapatok, és tették próbára lányai, asszonyai tisztességét, de ők is odébbálltak.  A németek az utolsó világháborúban előbb a gettót rombolták le tökéletesen a gettólázadás után, majd 1944 végén, a Varsói felkelés leverését követően (amit az akkori orosz csapatok tétlenül néztek a Visztula másik oldaláról, és az esetlegesen segítséget hozó szövetséges repülőknek sem engedték meg, hogy reptereiket igénybe vegyék), szisztematikusan, megfontoltan az óváros történelmi, szimbolikus épületeire koncentráltan, a földdel tették egyenlővé az egész várost. A megmaradt lakosságot, már akik a felkelés idején lezajlott tömeges kivégzéseket túlélték, egyszerűen kitelepítették. Varsónak 1,5 millió lakosa volt a háború előtt. A gettóból mintegy 400 ezer zsidót deportáltak vagy öltek meg a harcokban. A felkelés során becslések szerint 200 ezer civil vesztette életét. Iszonyatos számok. Amikor 1945 januárjában a szovjetek végül átkeltek a Visztulán és „felszabadították” a várost (az első dolguk az egykori felkelők összegyűjtése és deportálása volt a Gulágra), annak helyén már csak egy varjak-látogatta, teljesen kihalt rommező terült el. Innen kellett újrakezdeni.

És a varsóiak, már ha mindezek fényében beszélhetünk még varsóiakról, tehát a visszatérő túlélők, és a számos betelepülő újrakezdték a semmiből, és a pusztításból egy régi-új fővárost építettek. Ma Varsó egy hatalmas, széles sugárutakkal és még szélesebb parkokkal tagolt metropolisz, kiterjedt, máig épülő lakónegyedekkel, amelyek szellősen veszik körül a néhány évtized alatt valóban a nulláról, dühödt igyekezettel újjá-, pontosabban újraépített óvárost. És tényleg minden, legalábbis ebben a néhány utcában, szinte pontosan olyan, ahogyan a rombolás előtt volt. A templomok, a katedrális, a királyi kastély, a régi piac körül álló házak, a vár újjáépített falai a barbakánnal és a korzó palotái mind-mind ennek a szintén emberfeletti erőfeszítésnek a produktumai, amire jogosan büszke minden lengyel, és ami teljes joggal képezi a világörökség részét.

A városnak ez a része ugyanakkor halott. Nem arról van szó, hogy nincs benne kulturális élet, ne lennének teli kocsmái és éttermei, avagy a turisták nem látogatnák. Szép nőknek, élőszobroknak és utcazenészeknek sincs híján. Kétségtelenül elpusztítottak benne azonban valamit (és itt nem csak a tömeggyilkosságokra gondolok, illetve abból is következik természetesen mindez), ami lehetséges, hogy idővel újratermelődik vagy teremtődik, de ehhez bizonyosan még nagyon sok idő szükségeltetik. Nincs benne folyamatosság. Ez az újjáépített óváros egy szépen rendezett temető inkább, ahol minden utcában legalább két házon ott van a városszerte  talán többszáz példányban  is kihelyezett márványtábla a kereszttel az alábbi szöveggel: ezen a helyen 1944 őszének ezen és ezen a napján 5, 10, 20, 100 vagy 500 lengyelt mészároltak le a hitleristák. Alatta krizantén, mécses. A turisták katasztrófaturisták, akik mint jómagam is, borzongva járják az utcákat és meg-megállnak az emlékművek előtt. A mintegy  hatéves kisfiút (nem vagány srác, hanem tényleg csak egy gyerek), rohamsisakkal a fején, a nyakából térdig lógó német géppisztollyal ábrázoló bronzszobor előtt szinte minden órában egy-egy turistacsoport rója le tiszteletét.


Ha kissé kijjebb megyünk, elhagyva az óvárost, de még mindig a történelmi városmagon belül maradva (vegyük mondjuk pesti viszonylatban a nagykörút által határolt területet) a sebhelyek egyszerűen üvöltenek. Nem csupán a megmaradt házakon még mindig látható, kitörölhetetlen golyónyomok (hol van ettől a pesti utca!), hanem elsősorban a máig betöltetlen foghíjak, az egykor barátságos terek és utcák helyén tátongó űr, ami szembeszökik. Mintegy 50 méterre a Krakowskie Przedmiescie-től, arra merőlegesen egy nagy füves tér kezdődik, amelyet luxushotelek vesznek körül: a Plac Pilsudskiego. Az egyik szálló tövében szerényen áll a névadó marsall szobra, és messze a füves tér túloldalán, a csonkán árválkodó árkádok alatt a díszőrség vigyázta ismeretlen katona sírját nézi. A sír a háború előtt is ott volt, az egykor emeletes (ma már csak egyszintes), oszlopos , elegáns árkádokon keresztül Varsó első közparkjába, az Ogród Saskiba lehetett belépni. A park ma is megvan, ami eltűnt, az (egyébként utoljára a német főparancsnokságnak otthont adó) egykori szász-palota, a XVIII. századi királyok kastélya, amely hatalmas U alakban valamikor a teret határolta.

Ez csak egy példa. Errefelé már a templomokon és néhány egyéb reprezentatív épületen kívül másra az újjáépítő igyekezet nem terjedt ki, lehetetlen is lett volna. Varsó új központjában felhőkarcolók magasodnak, a legrégibb köztük a moszkvai Lomonoszovra emlékeztető Technika és Kultúra háza, a központi vasútállomás mellett (Warszawa Centralna). Ezt orosz munkások építették, akiknek az itt töltött évek alatt lakótelep is épült a közelben. Kettős haszon. A gigantikus toronyóra-szerű építmény mellett azóta több hasonló méretű üvegpalota is épült, most is épül egy. A pályaudvar környékén vadonatúj pláza és hatalmas outletek várják a költeni vágyó helyieket és turistákat. Akinek ez sem elég, villamosra szállhat, és az egykori gettó helyén elterülő lakótelepet kettészelő Aleja Jana Pawla II-n végigmenve, néhány megállót követően a központi temető sarkán emelkedő hatalmas Árkádiában tovább áldozhat Mammonnak. Ha a pályaudvarról a másik, déli irányban indulunk el, a Marszalkowska szocreál árkádjai alatt megbúvó, neonfényes kirakatokkal villódzó, elegáns üzletekben  és kávéházakban gyönyörködhetünk.

Innen a Visztula felé a következő párhuzamos sugárút a Belwederska, ahol viszont az egyik legszebb turista-attrakció látható. A háborút épségben átvészelő (a fentiek fényében ez valóban nagy szó), egykor Pilsudski marsall rezidenciájaként szolgáló Palac Belwederski háta mögött, a szintén „túlélő,” szelíd pávák és pajkos mókusok lakta, klasszicista narancsházakkal, tavakkal és nyári lakokkal ékített gyönyörű közpark, a Lazienki terül el. Semmilyen járművel, még biciklivel és rollerral sem lehet ide behajtani:  a szerelmesek itt tényleg zavartalanul andaloghatnak, és gyerekek is nyugodtan kergethetik a kacsákat, pávákat, avagy etethetik a mókusokat. A magányosan bolyongó turista pedig elgondolkodhat a gyűlölet értelmetlenségén, a pusztítás véglegességén és az egyén felelősségén, miközben a harmonikus környezetben lelke végre megnyugvást talál. És a fejében eddig minduntalan visszatérő, búsan bongó cisz-moll Nocturne átadja a helyét a sziporkázó Esz-dúr Grande Polonais-nek..



KAPCSOLÓDÓ

Weiner Sennyey Tibor: Orosz rulett

  • Varsói felkelés
  • Chopin
  • Köztes Európa
  • emlékezet
  • Élet