Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Ördögkatlan 2014 – A lélekemelő fesztivál

Számos nehézség ellenére, immár hetedik alkalommal tudta megszervezni Bérczes Laci, a Bárka Színház rendezője ezt az „alternatív Kapolcs”-ként indult kulturális fesztivált, aminek szellemiségét ő maga az alábbiakban foglalta össze:

„Önkéntelenül elmosolyodni, és azt észre se venni. Egy napra, öt napra, egy pillanatra meglelni elbitangolt jobbik részünket és visszavarázsolni ezt a fránya varázstalanított, titoktalanított világot. Angyali mosollyal tekinteni a világra – és éppen az ördögi katlan által. Így lenne jó. Így lesz. Ezért csináljuk.”

Az önkéntelen, angyali mosolyról talán eszünkbe jut Cseh Tamás, nem véletlenül, hiszen Tamás, halála után öt évvel is, a fesztivál egyik védnöke. Neki szólnak Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya harangjai augusztus 7-én 17 óra 4 perckor, játszódjon épp bármilyen előadás a Katona Színház színészeitől, folyjon bárminemű irodalmi beszélgetés a Vylyan teraszon, harsogjon akármilyen koncert a palkonyai Malomudvarban.

Az idei Katlan másik emblematikus figurája a 100 éve született Hrabal volt, a nevéhez kapcsolódó írásokból kiragadott jelenetek elevenedtek meg napközben a központi faluban, Nagyharsányban. Az egyik kéményről Pepin bácsi lógott ordítva a Sörgyári capriccióból, míg máshol Göttinger Paliék (a fesztivál egyik alrendezője) idéztek meg valamit a zseniálisan bohém Bohumiltól.

Hrabal-kép a Katlan falán:

Ami azonban örök a Katlan körforgásában, és idén sem volt ez másképp, az a sokszínű, néhány nap erejéig (kinek-kinek tetszése szerint) itt meg-, át-, és kiélhető kulturális életforma. Késő délelőtt valamelyik fesztiválfalu temploma mindig tartogat a katlanlakók számára finom rezgésű, léleksimogató klasszikus muzsikát, gregorián dallamoktól reneszánsz madrigálokon át Mozartig, amiben az előző esti zizegés végleg kifújhatja magát. Idén azonban még ennél is többet kaptunk, Dinyés Dani stand-uposokat megszégyenítő beavatását Jaques Offenbach – Hoffmann meséi c. operájába, egy angyali szoprán és egy ördögi basszus szívet szaggató kíséretében.

A templomból kilépve, megérezvén a rekkenő déli hőséget, a jó emberek előbb-utóbb egy hűvös boros pince menedékébe veszik be magukat. A térség nyári bora az üde Oportó (2004-től hivatalosan már csak Portugieser, bár itt mindenki hordóján csak az OP felirat díszeleg), de a reduktív technológia terjedésével szinte mindenkinek van már egy kis fröccsnek való roséja is. Természetesen fellelhetőek a nagyborok is, a több éves Pinot Noir és az itt magát rendkívül jól érző, fajtajegyeit kibontakoztató Cabernet Franc. A palkonyai Mokos pince 2009-es barrique hordókban érlelt borairól le merem írni a következőket, de szakavatott sommelier-k ne kövezzenek meg érte:

Mint egy dáma finom parfümmel, érett testesség, de gömbölyded formák... íze pedig mint egy órás lassú szeretkezés vele:

ambivalens világ, itt-ott megcsíp, később simogat, a végén édesbe hajló…

Egy igazi gentleman, nagy formátumú bor. Ha ember lenne, talán hozzá hasonlítana:

Magas alkoholfok, sugárzó erő már a pohár faláról, ízre szintén, megfontolt és mély, skálája mint egy óceán, filozófus bor.

A kulturált szalonspicc megfelelő fokát beállítva vérünkben és lelkületünkben, mi másra vágynánk, mint némi színházra, amivel a Katlan idén is kényeztetett minket. A Katona József Színház elhozta a Vöröst és a Mi osztályunkat, Haumann Péter a Szókratészt mondta el utánozhatatlanul, a Forte társulat a Toldit és az Irtást játszotta, a k2 megtartotta a Nagyharsányi Menyasszony világpremierjét, Pintér Béla pedig a Titkainkkal szembesített – és e felsorolásból kimaradt darabok csak többen vannak. Ha véletlenül nem is jutottunk be egy darabra, akkor a Vylyan teraszra áttúrázva Palkonyáról, vagy felsétálva Kisharsányból biztosan várt minket egy jó beszélgetés Egressy Zoltánnal, Gyáni Gáborral vagy Háy Jánossal. Utóbbi Beck Zolival (30Y) közösen is zenélt a jó nevű pincészet irodalmi színpadán.

Mire kellőképpen kiműveltük és ellazítottuk magunkat, már várt a nagyharsányi futballpályán egy nagykoncert, ami a hétköznapi értelemben vett fesztiválhangulatot volt hivatott biztosítani. Idén is a Quimby kezdett, folytatták Csík Janiék másnap, majd a Wombo Orchestra trombitálta szét a maradék energiáinkat, de megadta a 30Y is a közönségének, amit szeret, végül Kiscsillaggal zárult a fesztivál, mondhatjuk, hogy immár hagyományosan. Kiemelendő azonban, és sokakat külön is látogatásra késztetett a Beremend kápolnája előtti réten teljes szimfonikus zenekarral, Dinyés Dani által vezényelt Beethoven IX. Szimfóniája. A negyedik tételben lassan a bőgőkről kezdett szivárogni az ismert dallam, ami a kórus belépésével nyerte el csúcspontját, hogy beleremegett az egész domboldal és minden emberi lélek rajta. A katarzist és az élmény teljességét nehéz lenne szavakba öntenem; elég az hozzá, hogy e túláradó muzikalitás után reteszelt az elmém, és nem engedte, hogy további élményekkel bombázzam amúgy is minden széptől túlcsordult valóm – elmentünk hát helyette egy ördögit táncolni a Csángálló táncházába. Talán épp ez az a kettőség, amire Bérczes Laci is gondolt, vagy amiről Kazantzakisz és Scorsese munkái jutnak azonnal eszembe…

Végezetül és búcsúzóul a Summer Rebellion nevű kéttagú, zseniális belga fesztiválzenekar eszméletlen hangulatú koncertjét engedtessék itt megidéznem, amely hűen tükrözi a Katlan estéinek kiváló záró helyszínén, a kisharsányi Kovács Udvarházban uralkodó atmoszférát. A srácok egyébként utána még végigszurkoltak egy roma és magyar zenészekből, a Katlan alatt verbuválódott és kikupálódott frenetikus projekt-koncertet is, a tekintetükből értetlenséggel vegyes ovációt lehetett kiolvasni: „Wow, mit tudhat még ez a Katlan? Jövőre nagy erőkkel jövünk kideríteni…”


 

További képek az Ördögkatlan sokszínűségéről és hangulatáról itt: https://plus.google.com/photos/+%C3%96rd%C3%B6gkatlanFesztiv%C3%A1l?banner=pwa

  • Ördögkatlan
  • Fesztivál
  • Élet