Apám, aki Hajdú-Bihar megyében, Berettyóújfaluban született, feltehetően soha nem hagyja el országát, ha Horthy és Teleki nem írja alá azt a zsidótörvényt 1920. szeptember 24-én. A sorban következő, hasonló rendeleteket és azok következményeit (1939-ben és 1941-ben) apám már nem várta meg. A nemzet akkori vélekedése szerint a zsidó nem testvére a magyarnak, (ld. Keresztény egyházfők felsőházi beszédei a zsidókérdésben, szerk., Fisch Henrik, 1947). A zsidó idegen a nemzet testében, pedig már befogadták és megtűrték, de most megbánták, mert a fejükre nőttek. Az említett rendeletek következtében kifosztották és a halálba kergették őket.
Uri Asaf
SZÍNEKRE VÁGYOM (3)
A képmás és a látvány
Az Örökkévaló, a neve áldott, ismervén az embert, aki a saját keze műve, a gondolati megértés elé tárta azt, amire az érzékelés nem képes. Mózes soha nem tett kísérletet, hogy megismerje az Örökkévaló képmását érzékelés útján. Erre az Égő Csipkebokor tanította: a szne, a rubrus sanctus elállta az útját, majd kimerítő, de esélytelen párbeszédre kényszerítette. És a nép? A nép törvényt kapott. Eközben, a legkisebb mértékben sem törődött az isteni látvánnyal, csak a mulatozás érdekelte, a gondolati tevékenységre való képtelenség népi kifejezése. Mózes, haragjában összetörte a törvény két zafírkő-tábláját, s a népét egy időre megmentette a haláltól. Az ő sátráig nem jutott el az értelmetlen zsivaj. Amikor újból a képmásról gondolkodott, tudta, hogy soha nem láthatja, mégis megfogant benne valamilyen kép, imázs, melyről azt gondoljuk, hogy hangokból állt, látható hangok mozaikjából. Senki nem sejtette, de a képmás körül meleg volt, szokásos nyárvégi szél, a forró napok szülötte. A szél bokrokat tépett, forgatta és görgette az ördögszekeret – ahogy a nép nevezi ezt a pusztai jelenséget, – amely hírnökként vitte a képmást, a Nádas-tengertől Beer Séváig.
A kép címe: ördögszekér (angol neve: tumbleweed)
A nemzet együtt marad, Anton Prudkin
Normális emberek, normális országokban nem vándorolnak ki és nem vándorolnak be, hanem a helyükön maradnak ott, ahova születtek, ahogy évszázadok óta tették. A nemzet együtt van és együtt marad. Ha ez igaz lenne, senkit nem zavarna, hogy a nemzet szélein itt-ott, szenvedő lelkek foszlánya tapad. De nem ilyen egyszerű, mert a nemzet testéről valóságos emberek szakadnak le, karok, lábak és fejek, melyekről kiderül, hogy megrontották a nemzet tisztaságát.
Apám, aki Hajdú-Bihar megyében, Berettyóújfaluban született, feltehetően soha nem hagyja el országát, ha Horthy és Teleki nem írja alá azt a zsidótörvényt 1920. szeptember 24-én. A sorban következő, hasonló rendeleteket és azok következményeit (1939-ben és 1941-ben) apám már nem várta meg. A nemzet akkori vélekedése szerint a zsidó nem testvére a magyarnak, (ld. Keresztény egyházfők felsőházi beszédei a zsidókérdésben, szerk., Fisch Henrik, 1947). A zsidó idegen a nemzet testében, pedig már befogadták és megtűrték, de most megbánták, mert a fejükre nőttek. Az említett rendeletek következtében kifosztották és a halálba kergették őket. Apám, aki jogot tanult és Anyám, ezt jól sejtették, és mint fiatal házasok, 1939-ben menekülésre adták a fejüket. Egy dunai hajón leutaztak Bulgáriába, (ld. Dunai Exodus, Forgács Péter filmje) és onnan, a háború kitörésével egy időben, a Fekete-tengeren közlekedő hajók egyikével Haifába jutottak. A háromszázötven tonnás hajó többször fordult Várna és Haifa között, fedélzetén szlovák, magyar és osztrák menekültekkel, köztük az én szüleim. A hajót Rudnicsárnak nevezték, kapitányát Anton Prudkinnak. Mint később kiderült, Anton Prudkin az oroszoknak kémkedett, Szófiában börtönbe vetették, majd 1942-ben kivégezték. Emlékezetünkben Prudkin, bátor életmentő marad.
A kaktusz közelsége
A lélek szívesen megszokja az ébrenlétet a kaktusz és a madarak közelségében, a madártoll tapintású nyár hosszú, egyenes vonalát, a napsugarak fésűfogaival, a lila, a sárga és a borvörös bougainvilleával. A Cote d’Azur és a Kármel erdei ugyanannak a tengernek partján virágoznak. A két vidék őslakói, akár a derékból hajló szobrok könnyen felismerhetők a Maeght Alapítvány St. Paul de Vence-i parkjában. Udvariasságból együtt hajlongunk velük. Ők a Giacomettik, az előre hajló, lelketlen kánaánita őslakók, még így is elég magas lények, akiket a súlyos bronz alapzat hajolni enged. Körülöttünk terpentin illatú örökzöld bokrok, a pisztácia fajtái, a nyeldeklő fényben nyíló virágok, kiknek árnyéka megtörik a békés kőfalakon. A virágzó levendula üzenet, balzsam a kivörösödött szemre.
Izgalom fog el, amikor a keleti Mediterrán határát átszeli a repülőgép, amelyben ülök és megpillantom a vékony sárga vonalat, amely a békés országot keretezi. Az ég vakítóan ragyog, az ég közepén megjelennek a jóltáplált párafelhők, rajtuk képzelt szőlőszemek, amelyek fényüket vesztik, mihelyt lemegy a nap. A forgalmas utak jól látszanak a magasból, a kertek semleges övezetei, ahonnan a gépünket látják. A tenger felületén nem látszik szabálysértés, a szabályos hullámok tetején fehér hab. A dombok és a távlatok örök idők óta változatlanok. A gép széles ívű kanyart vesz a Makkabeusok sírja felett, a narancsligetek fáit súrolja, hogy földet érjen. Egy közeli dűne felett felrebben a barna-fehér pettyes sólyom. Meglepő mennyire kicsi és mennyire nem fél a nála hatalmasabb madártól és a motor zajától, semmi nem zavarja meg a vadászatát. A földetérés felejtés, megnyugvás és beletörődés. Hazatérve, magamba fogadhatom a sorsomat, épp úgy a legkisebb vándorét, a barázdabillegetőét. Társaival együtt, kis szürke felhőt képezve, sűrűn, egymáshoz simulva felültek az első, délnek tartó szélre. Nemsokára találkozunk. A barázdabillegető hátraveti a fejét, tágranyitja apró csőrét, nem is tudja mi történik vele. Az időközben felforrósodott szél leteszi őt a Kármel hegyi ricinusbokrok tövében, a kövér hernyók társaságában.
SZÍNEKRE VÁGYOM
Színekre vágyom :: első rész ::
A színekről viszonylag keveset tudunk, érzékelésünk a felületen jár. Derek Jarman a híres filmrendező, a Chroma c. könyvében úgy ír a színekről, mint a vérbeli művész. Annak, aki művész, csak költői módon szabad írni a színekről, és nem úgy, mint Goethe, akit a színek az áltudomány sűrűjébe sodortak (ld. Farbenlehre).
A mocsári ciprus :: Színekre vágyom/2.
A fák is őszülnek, mint az ember. - Uri Asaf Színekre vágyom című új sorozatának második része a DRÓTon.
URI ASAF és a KAFKA KÉPEKBEN a DRÓTon
Uri Asaf Kafkáról szóló sorozata huszonnégy részből állt a DRÓTon egy másik Kafkát, egy másfajta irodalom-szemléletet igyekezett bemutatni. A sorozat zárásakor - 2017 márciusában - interjút készítettünk a szerzővel, majd 2017 Karácsonyán kezünkbe vehettük az Új Forrás Könyvek között megjelent Kafka Képekben. A könyv bemutatója 2018. május 11-én lesz, a szerzővel és Földényi F. Lászlóval a Nyitott Műhelyben.
A padok között Buber, Benjamin és Scholem szünet nélkül beszélgetnek egymással és egy nemes arcélű negyedikkel. Követem a gondolataikat. Küldetésem célja az önvédelem népszerűsítése, az önvédelem alapszabályaira oktani, megvilágítva irodalmi példákkal. A jövőről szónokolok, közben folyik a harmadik gázai háború. - Galileában esik és villámlik - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenharmadik rész
Húsz évvel később megtörtént a „különös baj”, amiről Kafkának rossz sejtelmei voltak. (...) Az én nagyszüleim soha nem fogják elmondani, mégis elképzelem azt a pillanatot, amikor a házukból útóljára kilépnek, és még hasonlítanak arra a fényképre, amit én is ismerek. Nem sejtik a jövőt, miközben felpakolnak a szekérre. Egyelőre csak annyit tudnak, hogy Nagyváradra kell menni. Nagyvárad, melynek a neve nélkülük is szépen cseng és amelyhez annyi emlék köti őket. A fejük forrón lüktet az aggodalomtól. - Miért halunk meg éppen így? - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizennegyedik rész
A visszatérésre készülődő Messiás személye és külseje jellegtelen. Mégis, mi akadályozza őt a második eljövetelében? Vannak olyan egyszerű, törvénybe ütköző kérdések, hogy viselhet-e ruhát, vagy elkísérheti-e valaki az édesanyján kívül, de egy dolognak biztosan nem örül, hogy a passiónak nincs ma már semmiféle szerepe, nincs új passió, mindenkinek csak a régi számít. Mi erre nem gondolunk, hanem továbbra is ikonokat festünk az egykori passióról, mások figyelmét elterelve a későbbiekről, vagy az éppen a soron lévőről, úton útfélen megszegve a második parancsolatot. - Most bokáig állok a 21. században és rám ragyog a nap - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenötödik rész
Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem, milyen hosszú volt az életem gyűjtögető oldala, a lét titokban volt tartva előttem, mint a halál. - Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem... - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenhatodik rész
Kafka számára a prágai Károly híd volt az otthon. A Maharal városa (én így hívom) boldogan vette őt magához, és ő ezt hálásan viszonozta. Mennyire más lett volna, ha Prága helyett Luther városában, Wittenbergben jön a világra! Ha így történik, a feltételezett balsorsért minden bizonnyal a wittenbergi St. Marien főtemplom egy bizonyos reliefjét okoltuk volna... - A diaszpóra talaja - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenhetedik rész
Kafkának megmutatkozó „mellette lévő csillag” azonos az Ésaiásnál megjövendölt hétszer hét nappal, amely negyvenkilencszer felülmúlja a nap fényét és gyógyulást és megváltást hoz a beteg, száműzetéssel sújtott nép számára. A próféták eme csillaga kegyesen a nap mellé áll, hogy megszűnjön az ősi szorongás, minden költő-próféta betegsége. Kafka jól tudta, hogy a próféták a jövőbe néznek, ezért csak jövőbeli boldogulásról tudósíthatnak. Mikor és hogyan? - Kabbala és talmud - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizennyolcadik rész
Tudom, ezeket a szavakat senki nem veszi komolyan. Hiába költök álmomban olyasmit, amitől szikrázik a kifényesített görög drachma, vagy a gyémánthoz hasonló törött üveg. Legjobb, ha hallgatok és magamba szívom az eső utáni konyhakert illatát. Ha látom a teremtés színeit, a kedvesem mozdulatait, vagy ha a szépségtől és a vágytól megnémulok, ott vár a jegyzetfüzet, a ceruza és vonalakat húzok, nagyon rövideket, melyek találomra irányt váltanak. Hiába, a rajz is csak apokrif, nem több annál. Mindent lekéstem, úgy látszik rosszkor éltem. - Az apokrifek legkiválóbb ismerője - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenkilencedik rész
Heinrich Heine egyik hőse, a bachrachi rabbi, a terített asztal alá néz, de arról, amit az asztal alatt lát, vendégeinek egy szót se szól, fiatal feleségével kioson a házból, és lehajózik a Rajnán egy biztonságosabb város felé. A pászka ünnepe veszélyes időszak. Ha menekülésre kerül a sor, a zsidók egy másik fejedelem szárnyai alá kérezkednek, és szó nélkül újra kezdik. - Az élet az éjszaka és a nappal váltakozása - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenkilencedik rész
Heinrich Heine egyik hőse, a bachrachi rabbi, a terített asztal alá néz, de arról, amit az asztal alatt lát, vendégeinek egy szót se szól, fiatal feleségével kioson a házból, és lehajózik a Rajnán egy biztonságosabb város felé. A pászka ünnepe veszélyes időszak. Ha menekülésre kerül a sor, a zsidók egy másik fejedelem szárnyai alá kérezkednek, és szó nélkül újra kezdik. - Uri Asaf: Kafka képekben - Huszadik rész - Az élet az éjszaka és a nappal váltakozása
A jeruzsálemi múzeum feljáró a Nílus istenével üdvözöl, akinek térdén ül a kis Odüsszeusz, mozaikmadarakkal körülvéve. A hatalmas mozaikpadló Bét Seán városából ered, a Jordán völgyében. A mozaikból egyszer életre kelt a zöld kanárimadár és az ablakomba szállt. Majd feltette nekem a kérdést: Milyen régi a mindenség mítosza? - Uri Asaf: Kafka képekben - Huszonegyedik rész - A Nílus istene
Mielőtt a németek bevonultak, az író Max Brod, Kafka barátja és bizalmasa 1938-ban elhagyta Prágát az utolsó vonattal, és a feleségével Palesztinába utazott. Egy nagy bőröndben vele voltak Kafka kiadatlan kéziratai, naplói és levelei, hatalmas kincs, melynek jegyzékét ma sem ismerjük teljes pontossággal. A Kafka végrendelete által megsemmisítésre szánt kéziratok végül biztonságos helyre kerültek. Kafka még a halálos ágyán is a kierlingi kórházban egy kertről álmodott, amit Izrael földjén megművelne, de soha nem hitte, hogy a saját művei lesznek ama távoli kert palántái, az újdonsült kertész, Max Brod kezében. - Uri Asaf: Kafka képekben - Huszonkettedik rész - Kafka végrendelete
Az írók, Kafkával az élen ugyanazt mondják: ne keress történetet! A világban nem történik más, mint az óramutató szerinti váltakozások, napkelte és napnyugta, csillagok közelednek, csillagok távolodnak, sok csend és mozgás, többnyire nézők nélkül. Mit jelent embernek lenni? Felfogni ezt a hallgatást. - Uri Asaf: Kafka képekben - Huszonharmadik rész - Ne keress történetet
Megértem a türelmetlenség okát. Kafka szerint a türelmetlenség az emberi főbűn. - Uri Asaf: Kafka képekben - befejező rész
- Irodalom