Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Művészetek Völgye forever! / MV1

Van néhány nap, amikor együtt lehetünk, ismeretlenek és ismerősök, amikor végre őszintén remélem, hogy meghallgathatjuk egymást.

 
 
A Civil Rádió – de jó, hogy még van ilyen – néhány nappal ezelőtti reggeli műsora foglakozott az idei és mindenkori Művészetek Völgyével. Hosszasan méltathatnám e rádió riporterét, hogy a sok röhögős és hallgathatatlan reggeli műsor mellett ők egy emberi, normális és kimondottan kedves adást tolnak bele az éterbe, ami ráadásul informatív. Az idei Völgy kapcsán én épp ott kapcsolódtam be, amikor Harcsa Veronika beszélt a Jazz Udvar megújulásáról – s milyen igaz, hogy tényleg jó, ha van jazz egy ilyen fesztiválon. Egyáltalán milyen jó is a jazz, tűnődtem, s mire észbe kaptam már Márta István beszélt a régi fesztiválokról, a 2007-es gigantikusra duzzadt Völgyről – ott voltam – és arról, hogy bár már van mobil applikáció a Völgy programjához, mégis
 
a személyes jelenlét és együttlét a legjobb és legfontosabb
 
a Művészetek Völgyében is. Így van. Ott is. 
A Művészetek Völgyében – gondolom nem csak velem – már annyi minden történt, hogy lehetetlen felsorolni, s mindenkinek vannak személyes, szép, vagy éppen kevésbé szép élményei. Számomra a legszörnyűbb az volt, amikor éppen azon a 2007-es fesztiválon, a tömegben ellopták kameránkat, vagy amikor kiütést kaptam tavaly, ahogy átbringáztunk Kapolcsról Tihanyon keresztül Lellére, a túlsó partra. De még ezek a rettenetes élmények sem tudják elhomályosítani, hogy azon a négy-öt fesztiválon, amin ott voltam, amikről tudósítottam, vagy éppen, amin felolvastam az év legjobb bulijai voltak. Emlékszem a fergeteges Rutkai Bori koncertre, Jász Attila felolvasására, a Melodisztik zenekar és Szeder diadalútjára az illegál koncerttől a Palya udvarig, Palya Bea felejthetetlen dalaira, nyugodt és érdekes beszélgetéseire, Simon Mártonra, Saidra, Závada Péterre, amikor slammelnek, Ferenczi György elképesztő Petőfi-koncertjére, Lackfi János verstréningjeire, a Snétberger-gyerekek első nyilvános koncertjére, vagy csak egy-egy veretősebb táncházas bulira valamikor hajnalban.  
Sorolhatnám a jó élményeket, de szürreális is volt bőven. Emlékszem a vérrögre az aura fotós szemében, arra, hogy tudtam az Adriáról beszélgetni Orcsik Rolanddal a patak partján, arra hogy Boldog Zoltánnal stoppoltunk egy guruló franciaágyat az éjszaka közepén, s azzal száguldunk falvak között. Emlékszem, hogy Szentmártoni Jánossal, Kollár Árpáddal, vagy éppen Lanczkor Gáborral beszélgetünk, vagy egy erdélyi nénivel, aki elképesztően gyönyörű szoknyácskákat árult utánozhatatlan temperamentummal. 
Emlékszem a Tér Társulatra, ahogy a pajtában táncolnak, és emlékszem a Csillagszeműre, ahogy hanyatt fekve merengünk a Tejút szépségén. Fodor Balázsra, ahogy egy teljes zenekart szervezett a költő, író urak hajnali tombolásához, s énekelve, zenélve, táncolva sétáltunk hajnalban, tökéletes mámorban hirdetve az élet szépségének és megsemmisítő erejének csodáját. Mondjuk utóbbi olyannyira hajnalban volt, hogy sajnálatos, de érthető okokból a helyiek ránk szóltak, ha lehet halkabban mulassunk. 
Emlékszem Nagy Peti, és évekkel később Nagy Zopánék kiállítására egy romos házban, és fölötte a zsidótemetőre, vagy a vándorló cirkuszra, és annyi mindenre, melyet most itt le sem írhatok. És mindez jó volt és szép volt, szeretettel és szenvedéllyel volt telve, s láttam, hogy a többiek, mások is így élik meg a Művészetek Völgyét, mert így lehet és kell megélni. Gondolom, hogy mindenkinek más és más élmény marad meg, ahogy a gazdag programból mást és mást választ. Mégis, alighanem abban mindannyian egyetérthetünk, hogy
 
a Művészetek Völgye Magyarország egyik legértékesebb fesztiválja, hibáival és hiányosságaival együtt,
 
amelyek egyébként csekélykék erényeihez és értékeihez képest.

2014-ben már hetekkel a fesztivál előtt nézegetem a programot, válogatok, és érzem jó ez, a lehető legjobb, ami történhet, hogy alig több, mint egy hétre abba a pár csodás faluba összefújja a művészeket és a közönséget a szél. Van néhány nap, amikor ilyen sokan együtt lehetünk, ismeretlenek és ismerősök, amikor talán végre őszintén remélem, hogy beszélhetünk egymáshoz és meghallgathatjuk egymást. 

Megjegyzem a DRÓT végig tudósítani fog az eseményről, úgyhogy érdemes lesz minket követni.


KAPCSOLÓDÓ

 
  • Művészetek Völgye
  • Művészet