Ha Hermione, a kisokos a declinatiókat magolta volna a roxforti könyvtárban, akkor valószínűleg Tokiótól Buenos Airesig gyermekek ezrei iratkoztak volna latinórákra... ha ez túlzás is, biztosan felkeltette volna az érdeklődést a nyelv iránt, s éppen a gyerekekben. Rowling azonban, az egykori klasszika filológus elárulta a latint, a nyelvet, amelyhez egyébként láthatóan vonzódik. Miért?
Roxfort a nagy angol (!) varázslóképző a Harry Potter-regényfolyamban. Itt tanulnak a diákok mindenféle érdekes tantárgyat: sötét varázslatok kivédését, átváltoztatástant, mágiatörténetet, vagy pl. rúnaolvasást (utóbbinak alább még lesz jelentősége). A legfontosabb tanulnivalók persze a varázsigék, ezeket magolják a legtöbb órán. A teljes varázsige-listát, magyarázatokkal, illetve - néhol hibás, de legalábbis nem tökéletes - etimológiákkal l. emitt.
Hát persze, hogy
a varázsigék 95 %-a latin. J. K. Rowling latint hallgatott az egyetemen, tán tanította is:
az bizonyos, hogy jól ismeri a nyelvet. Elég furcsán használja fel viszont varázsige-képzéshez. Vannak tökéletes, a latin szabályainak teljesen megfelelő mondatszerű kifejezések. Ilyenek: "cave inimicum" (óvakodj az ellenségtől), "expecto patronum" (várom a védelmezőt). Van aztán rengeteg, nyelvtanilag szintén kifogástalan latin ige, amelyet varázsigének használ: "crucio" (megkínzom), "confundo" (összezavarom), "evanesco" (eltűnök) etc. Végül vannak olyan hókuszpókuszok (hoc est corpus - ez az én testem...), aminek a latin az alapja ugyan, de kellően el vannak torzítva, hogy jobban hangozzanak, főleg az angol olvasók számára. Ezek: Aparecium (appareo "feltűnik" igéből), imperio (impero "parancsol" imperium "parancs" szavakból), reducio (reduco "visszavisz", "csökkent" igékből) stb. stb.
Ezzel két bűnt követett el Rowling. Egyrészt
következetlen volt a latinnal.
Nem tudta eldönteni, hogy csináljon latin alapokból egy halandzsa varázsló-nyelvet, vagy teljesen latin nyelvűvé tegye a roxforti mágiát. Így aztán keverte a kettőt, ami nem szép dolog a latinnal szemben, mert az író szeszélye szerint lettek eltorzítva, vagy meghagyva a kifejezések. Persze, hogy írói szabadság, de ezzel bizonytalanságban hagyja, vagy éppen bosszantja az olvasót (utóbbiak alatt a latint ismerőket értem).
A másik nagy bűn, hogy
Rowling egyszer sem írja le a könyvében, hogy latin.
Miért is nem? Talán túlságosan "elidegenítő" lenne? Szó sincs róla. A varázsvilág és a mugli világ között nagyon erős a kapcsolat, az "átjárás" a könyvben. A varázslók mugli városokban élnek, megtanulnak autót vezetni. Angol varázsló angolul beszél, francia franciául, bolgár meg bolgárul. Vagyis nyugodtan lehetne szerepeltetni a latint is, de ez valamiért ciki. A rúnaírás persze nem ciki, azt lehet tanulni, de a latin nem tantárgy Roxfortban, noha láthatóan az a varázslás nyelve!! (Ami helytálló is, hiszen a középkori mágia, alkímia, amire igencsak hajaz a Harry Potter, latin nyelvű!) Talán Rowling erőltetettnek érezte, hogy ő, az egykori latin szakos kitüntetett helyet ad a latinnak a regényben. De ez sem áll, mert igenis jócskán felhasználta, vagy inkább kihasználta a latint, hogy valami jól csengő abrakadabrát faragjon belőle.
S hogy ez miért fáj nekem?
Főként azért, mert - bármilyen profánul hangzik - a latin emiatt borzasztó nagy lehetőségtől esett el. Ha Hermione, a kisokos a declinatiókat magolta volna a roxforti könyvtárban, akkor valószínűleg Tokiótól Buenos Airesig gyermekek ezrei iratkoztak volna latinórákra... ha ez túlzás is, biztosan felkeltette volna az érdeklődést a nyelv iránt, s éppen a gyerekekben. Rowling azonban,az egykori klasszika filológus elárulta a latint, a nyelvet, amelyhez egyébként láthatóan vonzódik. Miért?
G. d. Magister
KAPCSOLÓDÓK
Azt csak díjazni tudom, hogy OJD megpróbálja Pannoniust közelebb vinni a kamaszok érzelemvilágához, az eredményt viszont, vagyis ezeket a pannoniádokat, már kevésbé. Az érvek (többsége) pedig, melyeket felsorol arra nézve, hogy miért pont így fordította, költötte át vagy költötte újra Pannoniust, nem túl meggyőzőek. - Elfusizott Pannoniád, avagy Pannonius a posztmodernben
Maradt tehát egy szabad keze Zrínyinek. És igen, úgy tűnik, hogy csak egyvalamire használhatta. Pont arra. - „Az utolsó szó profán" című sorozatunk első részét olvashatjátok. - Petneházi Gábor: Elmentek ti a búsba!
A Seuso-kincs a késő császárkori ezüst ötvösmunkák legértékesebb és legjelentősebb lelete, ami évtizedek óta nemzeti ügyként van számon tartva. De megérte-e az ár? - Ecettel tisztított családi ezüst
Bristolhoz, amúgy is fűzött már egy történet, a bristoli parkolóőré, elképzeltem tehát, hogy ez a kakibusz milyen remek téma, akár egy egész sor gyerekvershez. Így született az első, itt közölt vers, melyet a minap, nagyon kedves barátaim családjának fel is olvashattam. A gyerekeknek tetszett, kacagtak, így most – a főpróba után – bedobom a verset a közösbe, lássuk, hogy reagál rá a nagyközönség :) - Weiner Sennyey Tibor: Kakibusz