Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Gulyáskonzerv

Többfelé hallani mostanság elveszett generációról, azokról a mostanra középkorúvá érett, többnyire képzett fiatalokról szólva, akik valamikor a kétezres években mentek el Magyarországról nyugatra, odakint megtalálták a boldogulásukat, de akik eddig legalábbis még nem gondolkoztak végleges elszakadásban, ám akiket csalódott keserűséggel tölt el az újabb kétharmad és az ezzel együtt állandósulni látszó lemaradás Európától, az orosz mintájú társadalmi modell, az új feudalizmus, vagy ha tetszik neo-kádárizmus kiépülése hazánkban.

Az általános állítás mögött különböző egyéni történetek és vélemények húzódnak meg, a korábban Bezzegország-sorozatot jegyző szerkesztőnk, Petneházi Gábor története és kendőzetlenül keserű véleménye is egy ezek közül.

Gulyáskonzerv

 

2010. április 25-én késő este az autóban hallgattam, ahogy Orbán Viktor bejelenti pártja ott és akkor forradalminak kikiáltott győzelmét, ami pontot tett az MSZP-vel és Gyurcsánnyal folytatott hatalmi harcának végére. Nem éreztem örömöt, inkább valami baljós várakozást, nem tetszett, amit mondott, erre pontosan emlékszem, bár a szavait már egyáltalán nem tudnám felidézni. Akkoriban Szegeden éltünk egy kétszobás panellakásban a feleségemmel és az egyéves fiammal, én ún. predoktori foglalkoztatásban az egyetemen voltam segédmunkatárs, feleségem pedig a klinikán, rezidens képzéséhez februártól visszatérő, kezdő orvos. Financiálisan nem éltünk jól, a fizetésünk pont nem fedezte minden kiadásunkat, annak ellenére sem, hogy én mellette haknikra jártam a tancházas zenekaromal, ill. a család is támogatott minket – az autót pl. apósom vette. Ennek ellenére nem nagyon aggódtunk: fiatalok voltunk, élveztük a kisgyermekes létet, a napfényes Szegedet. Azon a nyáron még a tengerhez is eljutottunk, én kaptam egy hónap ösztöndíjat Padovába, ők pedig kijöttek utánam az utolsó tíz napra.

Úgy tűnt, hogy ezt az életformát, ha szűkösen is, fent lehet tartani:

gőzerővel dolgoztam a fordításaimon és a doktori témámon, az egyetemre bármikor bemehettem, volt néhány kurzusom, szerettem csinálni. A kisfiunk jó helyet talált a bölcsödében, feleségemnek még egy éve volt a képzésből. Táncházaink rendszeresen voltak, jó társaság jött össze mindig. Időnként színházba, moziba mentünk, egyszóval afféle vidéki polgári-értelmiség életet éltünk, kevés pénzből, de öntudatosan, nagyon magyarként.

2010-ben a választáson természetesen én is a fideszre szavaztam, ill. az lmp-re, utóbbira a zöld gondolat jegyében, előbbire abban a reményben, hogy változást hoznak a Gyurcsány-féle zűrzavar után.

A változás azzal kezdődött, hogy mindenhol személycserék történtek, és számos, pl. a kultúra, oktatás, tudomány területén korábban fenntartott, elindított programot, támogatást hónapokra befagyasztottak, sokat közülük végérvényesen. Az én lejegelődött pályázati pénzből fenntartandó állásom is megszűnt 2011 tavaszán: maradtak a haknik, ill. a feleségem ügyeleteket vállalt, így húztuk ki nagyjából a nyár közepéig. Eddigre már azt is eldöntöttük, hogy a kilátástalan anyagi helyzetünkre gyógyírt párom orvosi hivatásából próbálunk meg szerezni: miután ő elég jól beszélt németül, az egykori évfolyamtársai közül pedig nem kevesen már külföldön dolgoztak, nem volt kérdés, hogy megpróbál valahol Németországban álláshoz jutni. Én – bár nem beszéltem a nyelvet – belementem ebbe, mert nem láttam más lehetőséget. Így történt, hogy július végén, miután a lakásunk kulcsait újdonsült bérlőinknek átadtuk, a mindenféle csetresszel, személyes holmival tengelysüllyedésig megpakolt autónkkal elindultunk az ismeretlenbe. Átmenetileg a feleségem szüleinél húztuk meg magunkat Nyugat Magyarországon, pontosabban bejelentkeztünk oda, hogy a fiúnk ott járhasson bölcsödébe, miközben én Bécsben töltöttem egy kéthónapos ösztöndíjat, feleségem pedig szintén kijött utánam egy rövidebb tanulmányútra, de közben már a fejvadász-cég által leszervezett állásinterjúkra is járkált. A bécsi ösztöndíjam lejárta után még elmentem egy szűk hónapra Kolozsvárra (ezen is, a másikon is a doktori témámhoz gyűjtöttem anyagot), de november végén már az időközben eldőlt bajorországi költözésünkre készültünk, albérletet kerestünk, stb. Azóta is itt élünk. Közben megtanultam úgy-ahogy németül, ledoktoráltam, két évig posztdoktori ösztöndíjas voltam az MTA Irodalomtudományi Intézetében, voltam kutatni Varsóban, Krakkóban, kaptam ösztöndíjakat Wolfenbüttelben, Innsbruckban. Jelenleg a Szegedi Egyetem munkatársa vagyok, saját projektemen dolgozom, ill. több másikba bedolgozok, miközben családapaként a közben kibővült kiscsaládunk napi dolgait is intézem. Leginkább itt Bajorországban, de természetesen sokat ingázunk és ingázok egyedül is, konferenciákra járok, próbálok szakmai szinten jelen lenni.

A hazaköltözést már régóta fontolgatjuk: részben a család miatt, részben az ingázásomat lerövidítendő, és nem utolsósorban a gyerekek kulturális nevelése miatt.

Tisztán látjuk azt is, hogy a jelenlegi lakóhelyünkön nem fogunk tudni beilleszkedni, pontosabban nem úgy, ahogyan azt igényelnénk: több kultúrára és hangsúlyozottan magyar kultúrára van szükségünk, színházra, zenére, táncra, irodalomra, értelmes emberek társaságára, kicsit ahhoz hasonlóra, amiben eltávozásunk előtt éltünk, csak biztosabb anyagi háttérrel. Az is világos előttünk azonban, hiszen üvölt a kontraszt a hazalátogatásaink alkalmával – hogy ez az idea mind inkább illúzió, mert

Magyarországon a korrupt politika kártékony, az értékteremtést lassan teljesen ellehetetlenítő befolyást gyakorol az élet szinte minden területére – mégis ragaszkodtunk eddig hozzá, mert egyszerűen nem tudtunk jobbat, és valahol reménykedtünk, hogy a távolodás Európától egyszer megáll, vagy netán megfordul.

Afféle köztes létben vagyunk/voltunk tehát, tulajdonképpen se itt, se ott, és ennek az állapotnak tökéletes szimbóluma és lassan szinte egyetlen megélt (beélt) terévé lett az autónk, amivel évente 3-4-szer tesszük meg az oda-vissza távot egykori és mostani lakóhelyünk között. A gyerekek imádják (mi már kevésbé). Az útjaink során hallgatott különböző válogatás cd-ink az ő zenei és kulturális nevelésüknek az egyik legjobb eszközei, az ízlésünknek megfelelő, de lehető legszélesebb merítéssel és legszínesebb választékkal. Lemodellezi nagyjából azt, amiben felnőttünk, annak természetességét, hogy egyszerre lehetünk európaiak, magyarok, világfik, bármilyen hitűek, rangúak, mindez nem számít:

csak az a fontos, amit alkotunk, létrehozunk, megteremtünk.

Van tehát a cd-ken autentikus magyar és cigány népzene, igényes rock, alternatív, jazz és klasszikusok; Cziffra György Chopint zongorázik, Roby Lakatos hegedül, az Egyszólam énekel, utána Stephane Grapelli Django Reinhardtal, majd Bach János Passió, Mozart Requiem, Vivaldi kettős verseny, Monteverdi; AC/DC, Hair, Queen, Beatles, Stones, Tarantino-filmzenék, Cseh Tamás, Kispál, Emil Rulez, Cimbaliband, Belga, Hobo Blues Band, stb: mindenből egy kevés. Csupa olyan szám, amit szeretünk, valamiért fontos nekünk és szeretnénk továbbadni. A hároméves utánozhatatlanul adja vissza a Belga „Nem leszünk gyarmat” tuskofon refrénjét, miközben fogalma sincs róla, hogy az egykori paródia lassan valóság lesz. Ez köszön ránk rokonlátogatásaink során a mind néptelenebb, pusztásodó vidék egyre gödrösebb útjain zötyögve, az pedig, hogy „heló turiszt, Hángeri iz a parliámentál demokraszi,” már csak keserű grimaszra késztet. S mostmár az ugyanott megénekelt Rádió („vics iz kóld Lánc”) is megy a levesbe. Nemzetestül.

Legutóbb egy hete jöttünk vissza, sokfelé jártunk, én egyedül is, és éppen mondtam is a feleségemnek, hogy milyen hallgatható rádió lett a Lánchíd, kicsit olyan aktuális műsorokkal, mint a régi közszolgálati, amit oly sokszor hallgattunk a szegedi panel konyhájában. És persze amiről az utóbbi időben (Soros!!) legtöbbször már undorral kapcsoltam el. Lásd még egyéb média, vö. a 2010 előtti helyzetet a mostanival. Siralmas. Úgy tűnik, mostmár csak a cd-k maradnak.

„Konzervvér,” minden este.

Miért írom mindezt? Azért, mert évtizedekig a konzerv sem áll el, ráadásul ha csak azt esszük, meg is betegít. Nem tudjuk sokáig fenntartani ezt a köztes állapotot, viszont az is kiderült az utóbbi napokban, hogy az értékteremtő, a világot józanul szemlélő és arra rezonáló szellemi és anyagi kultúra Magyarországon még egy jódarabig visszaszorulóban lesz, és abban, ami a helyére nyomakszik, nekünk már tényleg semmi keresnivalónk.

Lopott pénzből nem lesz se sport, se nemzeti burzsoázia, se irodalom, se kultúra.

Közmunkából nem lesz szakszervezet, szervilis meghunyászkodásból sem polgári öntudat. Herdáljuk hát továbbra is az erőforrásainkat, folytatódjon a haláltánc, vegyünk hitelre mérgezett vodkát, szóljon hangosan az ének, tekerjük fel a völkisch-t, csavarjuk fel a szőnyeget (régi perzsa, jó pénzt ér). A 2/3 részeg torát üli: ha nem iszol, nem csatlakozol a kórushoz, buzi vagy.

Azt húzd hogy: „Mind-nyá-junk-nak-el-kell-menni.”

Főzzük a gigantikus gulyást, ami végül a nemzet esszenciája lesz a történelem nagy asztalán, de már nincs, aki kavargassa: odaégett, megkeseredett és ráadásul csupa befeszült ín, mócsing, csont és zsír; a javát ellopják, vagy megszökik, vagy meg sem születik, vagy nem ide.

A bokréta Isten kalapján megbüdösödik.

Ki kell mondani, amire rajtam kívül rengeteg csalódott európai magyar jutott múlt vasárnap óta, le kell számolni az illúzióval. Ide nekünk nincs visszatérés. Őrizzük a konzervet még egy darabig, de egyszer az is megromlik.

Aztán mehet a szemétbe. Majd egy kiskakas kiássa tán és ráérez egykori ízére, kotkodash.


VÁLASZTÁSOK 2018

AFTER

Ő itt Juca. Költő. Tanár. Anyuka. Szavazott. Nincs meglepve.

Nem tudom, mi volna rémítőbb. Ha emögött az eredmény mögött az informatikai rendszer meghekkelése van, vagy valóban ennyi embert lehet mozgósítani a félelem és gyűlölet jelszavaival.

Az emberek a Döbrögikre szavaztak? - Ő itt Formanek Csaba. Színész, rendező. Szavazott. Nem Döbrögire.

Az emberek a Döbrögikre szavaztak? - kérdi Formanek Csaba színész, rendező. Szerinte ha nincs bizalom az igazságszolgáltatásban, a hírközlésben, az oktatásban és az egészségügyben, de lassan már a szabad választásokban sem nagyon, akkor az lelkileg megnyomorítja az országot.

Ő itt Tibi. A DRÓT főszerkesztője. Elment szavazni. Minek?

Hogyan tovább? Úgy, ahogy eddig, vagy teljesen másképpen? A 2018-as választások margójára két gondolatot és egy kérdést szeretnék most feljegyezni.


BEFORE

Ő itt Juca. Költő. Tanár. Anyuka. Elmegy szavazni. Miért?

Olyan országot szeretnék, ahol a legtöbbet az oktatásra, az egészségügyre és a kultúrára költik. Ami demokratikusan működik. Ami átlátható. Ahol a társadalmi osztályok közt van átjárás. És mindezt csak a közoktatáson keresztül látom lehetségesnek. - A 2018-as választások hetében költőket és írókat kérdeztünk meg arról, hogy miért mennek el szavazni. Elsőként Kiss Judit Ágnes véleményét ismerhetitek meg.

Ő itt Szörényi Laci. Irodalomtörténész. Professzor. Elmegy szavazni. Miért?

Előre büdösített zoknit tett a borítékba! - A 2018-as választások hetében költőket és írókat kérdeztünk meg arról, hogy miért mennek el szavazni. Most Szörényi László irodalomtörténész, emeritus kutató professzor, a Magyar Írószövetség és a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjának véleményét ismerhetitek meg.

Ő itt Kiss Márti. Festőművész. Anyuka. Elmegy szavazni. Miért?

Szeretnék arra gondolni, hogy az emberek nem gyűlölködnek és nem félnek,  tudnak hinni és bízni, van kedvük dolgozni, tudnak a saját dolgukkal foglalkozni. Ahol jó gyereknek lenni, ahol jó tanulni. - a 2018-as választások hetében írókat, művészeket kérdeztünk meg, hogy elmennek-e szavazni? Kiss Márta festőművész válaszait olvashatjátok.

Ő itt Gömöri Gyuri. Költő. Angliai professzor. Nem szavaz. Miért?

Még négy olyan év, mint az elmúlt időszak és Magyarország Európa legmélyére süllyed és megmarad Putyin utolsó csatlósának. - vallja Gömöri György költő, nyugalmazott cambridgei professzor. A 2018-as választások hetében írókat, művészeket kérdeztünk meg, hogy elmennek-e szavazni?

Ő itt Péterfy Gergő. Író. Szavazni fog. Miért?
Ez egy barbár ország! - a 2018-as választások hetében írókat, művészeket kérdeztünk meg, hogy elmennek-e szavazni? Péterfy Gergely, író válaszolt a kérdéseinkre.

Nincs B-terv

Szél Bernadett interjú

+ VIDEÓ

Jobbik? Koalíció? Nőkérdés? Soros? Gyűlölet? Közmédia? Oktatásügy? Egészségügy? Gazdaság? Migráció? Kultúra? Mindenre rákérdeztünk. Fél órás videóinterjú Szél Bernadettel a DRÓTon.


TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A teljes Bezzegország-sorozat

Petneházi Gábor szerkesztőnk és szerzőnk jegyezte Németországot Magyarországgal párhuzamba állító írásai, az iróniától sem mentes, nagysikerű Bezzegország sorozatban jelentek meg. Most valamennyi részét itt olvashatjátok. Nem csak bezzegeknek. A DRÓT 2015-ös toplistáján a nyolcadik. -


Petneházi Gábor: Szerénytelen javaslat

Hat éve hogy útjára indult gyorsjáratú naszádunk, a Rendszer, aminek már az elnevezése is tökéletes hazugság.


Össznépi kibaszós avagy a nagy magyar pornó

Egészségügy? Egyetem? Bölcsészek? Höhöhö. Stadion, azám, meg focisuli. Mindenki a szakképzésbe, kell az olcsó merga a német nyugdíjasoknak. Ja, hogy neked nem lesz nyugdíjad? Höhöhö. Jól kibasztál magaddal, miért nem vándoroltál ki? A kórházban csak akkor látnak el, ha a folyosón magad után húzod a beled? Miért választottál meg minket? A létminimum alatt tengődsz már évek óta, de nem is ugrálhatsz, mert nincs is már olyan, hogy létminimum? Te húztad a Rudenz Ulrichot, minek tartottad bent, miért nem passzoltad le időben? -


Weiner Sennyey Tibor - Utálni fogtok

Van itt ez a „bevándorlás” kérdés. Ilyen-olyan konzultáció, Európai Unió, média. Mindenki sápítozik. De, ha kimondon, hogy kinek van igaza, akkor utálni fogtok. Igen, Orbán Viktornak van igaza. Vagy mégse? -

 

  • politika
  • kivándorlás
  • Választások 2018
  • DRÓTfröccs