Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Békássy Ferenc háborús versei és naplórészletei

Arató katonák! Mikor lesz elég?
 


BÉKÁSSY FERENC KÖNYVEI

    

A könyvek megvásárolhatók az Írók Boltjában.


 

 
Békássy Ferenc
 
De hidegen…
 
 
De hidegen fúj az őszi szél…
De sűrűen hull a falevél!
De véres az északi nagy csatatér!
 
Nyáron jártam a kaszárnya udvarát;
Sápadtak voltak a vadgesztenyefák:
Porral fedték elvonuló katonák.
 
Sápadt sárgák most is: ősz van már,
S amerre az Észak szele jár,
Követik, itt levélhullás, ott halál.
 
Learattuk itt a termést rég;
Mikor lesz ott aratás elég?
Arató katonák! Mikor lesz elég?
 
Pápa, 1914. szeptember
 
 
 
Ének
 
 
Elmegyek, talán
Vissza se térek;
Hamarosan elmúlik,
Fiatalon elmúlik,
Belőlem az élet.
 
 
Régi időkben
Harcba ha szálltak,
Víg urak, hős urak,
Sírtak az asszonyok
Akkor utánok.
 
Új idők járnak…
Bárki akarja,
Hiába, mégis csak,
Mennek a férfiak
Most is a harcba!
 
S ez a nagy új idő
Olyan mint a régi,
Akik akkor elhulltak
A nevüket azoknak
Most már ki kérdi?
 
Férfinak hősiség,
Asszonyoknak bánat –
S hogyha eltakart a föld,
Befödött a sárga föld,
Sírhatnak utánad!
 
Pápa, 1915. május 30.
 
 
 
A költő
 
 
Áldatlan rossz időkről kell beszélnem,
De nincsen ok hogy szomorú legyek,
Megtermi lángvirágát szenvedélyem
Akármilyen bántók az emberek.
 
Nem lesz szegényebb életem, mint máskor,
A mag kikel, mit lelkem elvetett,
És omlanak még, álom-aratáskor
Megtelt kalászok, duzzadó szemek!
 
Hiába mégis élete, erénye,
Lelkének fénye ím, értéktelen;
Viharhullámok nőnek fel az égre,
A vágy unott, a dal szükségtelen,
 
Mert nincs öröm, melynek lehetne jósa,
Mert félve gúzsba törpül a világ;
S elhagyná ő, nagy óceán hajósa
Új láthatárok mélyibe ki lát,
 
De meg-megáll s hogy mit? Tündökölve kérdi; 
Vitorla-é, vagy vijjogó madár?
Reménysugár-e? – várta a viharban?
Vagy roncs mit sziklán összetört az ár?
 
Csalódva állunk mind idők határán
Hajónk váratlan szörnyű révbe tért
S vihardúlt partok pusztulását látván
Tovább megyünk, meddig? – hova? – miért?
 
1915.
 
 
 
[Költő akartam lenni…]
 
„Nem írom pennával
Fekete tentával
De szablyám élivel
Ellenség vérivel
Az én örök híremet.”
 
Költő akartam lenni,
Lantot kezembe venni,
Pengetni húrjain
Fenn-zengő hangokat
– Ezüst harangokat –
Míg bírják ujjaim;
Csodás összhangokat
Akartam én vezetni,
Amerre járok, vetni
Arany szín-magvakat,
És lelkem vágy-hevével
Színes költő-tüzével
Fakasztani, növelni
Varázs-virágokat.
 
A sors megirigyelte,
Ma mely vihart arat;
A kezemből kiverte
Felajzott lantomat.
 
Kardot adott helyette.
 
De nem lehet elölni
A szent örök-tüzet;
Ha vak füst fojtaná,
Ha vész fullasztaná:
Új lángvillámot vet;
S viszem harcizajba,
A visszás vad morajba
Szikrázó lelkemet!
 
1915. június
 
 

 
Gondolatok naplója
- részletek -
 
 
M. kir. lovas honvéd iskola. 1915.
Az emberek futkoznak, mint a bolondok, nyughatatlanok és ezért folyton kezdenek olyan vállalkozásokat, amelyek nincsenek hasznára senkinek sem - ne t’y mêles pas!  Maradj magad, zárkózz magadba, keresd meg a magad tevékenységének körét.
Pár holdnyi területen édenkertet teremteni, egy házat tökéletesen széppé alakítani, jó és szép dolgokat írni, összehozni a jó és bölcs embereket, ezek mind hasznos tevékenységek. A rosszakaratú, a buta, a minden kiválóság nélküli ember, az egyensúlyozatlanok, úgyis elrontanak akármiféle szisztémát és kultúrát, a jók és bölcsek pedig – csak szabadságuk legyen hozzá – úgyis jó életet tudnak teremteni maguknak bármilyen körülmények között is.
Az embereknek minden társasága feloszlik jó és rossz emberekre, a rossz tökéletlen, a jó lényegében tökéletes, azaz tökéletes kisebb vagy nagyobb arányokban. Jó lehet egy egyszerű paraszt, és jó: Blake. A mennyek országa a lelki szegényeké is lehet.
Az emberek intézményeire azonban ne adj semmit, a világot javítani soha sem lehet. Csak egyre törekedhetünk, hogy a jó és a bölcs emberek minél boldogabbak lehessenek, azaz: minél szabadabbak; de még ez is mellékkérdés, mert hiszen a fő, nem a boldogság, hanem a jó élet.
*
De amint valakit látok, aki nézetem és jobb érzésem szerint téved, tévest mond, bután cselekszik, azonnal elfelejtem mindezt, ostromolom, felizgulok és meg akarom győzni arról (sohasem lehet) hogy ő téved – javítani akarok! Je m’y mêle!  Ha nincs is hozzája semmi közöm. Mert: hátha megért, hátha meg tudnám győzni mégis! Milyen jó lehetne az élete, tevékenysége, ez a gondolatmenete, ez a vállalkozása… csak belátná azt, amit nem tud belátni.
S hogy mindig így teszek, annak is megvan a maga oka. Mert én úgy érzem, hogy az emberek legtöbben – talán mind is? – jók; nehéz eléggé ismerni valakit, hogy rámondhassuk, az-e? – Az élete azonban csak kevésnek jó élet, mert kevésnek van bölcsessége.
*
Ha a háborúra gondolok, szeretném megmérhetni mennyit ér egy ember – mert igaz egyrészt, hogy komplikált szerkezet, hogy előállítása sok fájdalom és áldozatba került, hogy egy egész világ vész el, ha ő elveszik – például én velem. Másrészt azonban – úgyis születik helyette más. Talán mégis csak az a fontos, hogy életének és halálának a képe milyen, hogyan emlékeznek rá, halála milyen kört zár le, vagyis milyen képet rögzít meg az emberek emlékezetében. Mert egyik így, másik úgy hat, mikor egyéni életre feloszlódik. Az, hogy egyikre emlékeznek, a másikra nem, az az egész szempontjából mindegy, csak a természet pazarságát mutatja , s a természetben látszik, hogy takarékoskodni sohasem igazán jó.
*
Meglehet hát az is, hogy pusztulunk. De amikor ítélet-idő van, a jó ember maradjon meg helyén és kerítse magára köpönyegét. Mikor könnyebb jó embernek lenni (valódi jó életet élni) többen vannak, máskor kevesebben. De most, aki van, maradjon meg a helyén. Pusztuljon Szodoma, Lót marad. Sokan maradnak majd. Tömegeken és időkön át nyújtsanak azok egymásnak kezet, hogy századokon végig érjen a láncolat. Egyszer megvirrad majd – csak mi nem győzzük bevárni. Most minden jó ember maga legyen, egyedül – egy-egy világot hord vállain. 

KAPCSOLÓDÓ

A dunántúli lord - Békássy Ferenc könyveiről (IVH/2)

  • Békássy Ferenc
  • Első világháború
  • Irodalom